„A testek csak grammatikák,
a tér leképezése,
s a nyelv a látható világ,
a látás a tér része”
(Borbély Szilárd: 37. A Testhez)
„Minden kép a szerelemről szóló mondatként kell, hogy strukturálódjon” – állította El Kazovszkij. Az általa létrehozott életmű valóban e szerint az elv szerint rendeződik, az általa megkonstruált alkotások szerelmeslevelek a mindenkori másikhoz, a teatralitáshoz, a vándor állathoz, a bálványokhoz, az elérhetetlen szépséghez – az androgünitás dicséretei.
A Godot Galéria kiállítása reprezentatív válogatást mutat be a művészi oeuvre különböző korszakaiból, stílusaiból, érdeklődési köreiből és műfajaiból, a benne megjelenő motívumok váltakozó hangsúlyosságából. Az eddigi legmeghatározóbb, az életmű egészével foglalkozó, azt feldolgozó, keretező és értelmező első retrospektív kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában 2015–2016-ban megrendezett A túlélő árnyéka című tárlat volt. A legutóbbi El Kazovszkij-képeket bemutató kiállítást hét éve rendezték meg a Várfok Galériában. A Godot Galéria a 2008-ban elhunyt festő emlékéhez méltóan színvonalas, precízen rendezett és válogatott képeket állított ki.
El Kazovszkij képeinek filozófiája szerint bele kell pusztulni a vágyakozásba, más lehetőség nincsen.
A vágy megjelenése és a tragédia, amelyet magában foglal, a táblaképeken is tematizált színpadi dráma szükségszerű, lényegétől el nem idegeníthető része, nem fosztható meg tőle. Az életmű egységes és következetes, alapvetően sorozatokból épül fel, sorozatokban gondolkozik, amelyek mind tematikájukban, mind motívumrendszerükben kapcsolódnak egymáshoz, párbeszédbe állíthatóak egymással. Ez a gesztus köthető az El Kazovszkij által vágyott mindennapos ünnepszerűség mániákus vágyához és kutatásához, a ritualizálhatóság lehetőségeinek kereséséhez. Ezekből a sorozatokból érzékletesen válogat a Kozák Gábor által invenciózus módon kurált tárlat, betekintést nyerhetünk az életmű különböző szegmenseibe, és benyomást szerezhetünk az egészéről, az építkezéséről is. A festő főiskolai évei alatt készült kollázsokat, rézmetszeteket, nagyszabású táblaképeket, diptichonokat, asszamblázs alapú munkákat is megtekinthetünk.
„Maga a létezés elegendő élmény, ennél nagyobbat nemigen lehet szerezni az emberi univerzumban” – vallotta El Kazovszkij. Ez a művészet az emberi létezés szépségéből és annak tragédiájából táplálkozik. A művek precízen felépített önálló ikonográfiával dolgoznak a festő által létrehozott magánmitológiai rendszerben: az utak, a már élettelen fejek, a vándorállatnak nevezett sivatagi kutyák, a kaszás alakja, az árnyékok és zászlók, a táncosok és balerinák, a megkötözött alakok is visszatérő motívumok. Az életmű egésze és a kiállított munkák közül is számos táplálkozik a görög mitológiából és kötődik annak történeteihez, karaktereihez, például a Csöpögő Vénusz és az Angyal Janus-fejjel című festmények. A zsidó és keresztény kultúrkör elemei és narratívái, biblikus motívumok is felvillannak a tárlaton látható műtárgyakon, többek között az Aranyfal őrangyallal – Róma környéki őrangyal és a Jákob létrája című festményeken. A tárlat bravúros kurátori döntése, hogy
a képek mellett helyet kaptak a művésszel készített – életének különböző szakaszaihoz és területeihez kapcsolódó – interjúk részletei.
Az idézetek jól válogatottak, kivétel nélkül rezonálnak azokkal a képekkel, amelyek mellé helyezték őket, plusz jelentésrétegeket adnak, segítve ezzel a befogadhatóságukat. A részletek líraiak, megmutatkozik bennük, hogy El Kazovszkij nem „csak” képzőművész volt: foglalkozott költészettel, irodalommal is, művészeti felfogása és praxisa az interdiszciplinaritás maximális megélése és kinyilatkoztatása volt. ,,Nekem vér helyett az ereimben is nyelv folyik” – fogalmazott az egyébként orosz származású művész, amit ebben a kontextusban azért érdemes kiemelni, mert nem anyanyelve volt a magyar, mégis mesterien használta annak szókincsét, nyelvi leleményeit, eszköztárát.
Az interjúrészletekben többek között számot ad az utazáshoz való vonzódásának miértjéről; első színházi élményéről, amelynek egy Sex Pistols-koncertvideót tekint, és a punk kultúrához való kötődéséről. Beszámol róla, hogy munkásságát Farkas Istvánéval és Román Györgyével tudja rokonítani, hiszen az ő festészetük is tragikus és durva. Számot ad a bekategorizálhatóságtól való félelméről, az egyéni interpretáció fontosságáról, az élet pillanatnyiságához kötődő viszonyáról. Ehhez kapcsolódóan hangsúlyozza abbéli vélekedését, hogy az élet rövid, így a benne való gravitálásunkat minden mennyiségben és formában ki kell terjeszteni: a tudatunkban, a látásunkban, a gondolkodásunkban és az élvezetek területén is. A válogatott szövegekből tehát képet kaphatunk arról, mennyire emberi és mennyire érző, érzékeny lélek volt El Kazovszkij, aki sem vizuálisan, sem verbálisan
nem riadt vissza a kitárulkozástól, attól, hogy engedje magát sebezhetőnek és szenvedélyesnek mutatni és látni.
A képeken ábrázolt testek sokszor groteszk, nem emberi formátumban jelennek meg. Ez rokonítható a Francis Bacon munkásságához is köthető és az ő képein is megjelenő egzisztenciális szorongással, illetve azzal az idegenséggel is, amelyet El Kazovszkij érezhetett a saját testével kapcsolatban – hiszen úgy élte meg materiális létezését, testbe zártságát, mint egy homoszexuális férfi, akinek női testben kell eltöltenie földi életét. Az ehhez kapcsolódó folyamatos küzdés és szorongás is kivetül a képzőművészetére, így a Godot Galériában kiállított képein is szembetűnő. A folyamatos tenni akarás és annak a vágya, hogy nyomot hagyjon maga után, motiválhatta a benne rejlő univerzum materializálására. A neoexpresszionizmus és az 1980-as évek szubjektivizmusának hatása is megfigyelhető a kiállított munkákon. Színkezelésük intenzív, a német expresszionizmus világával rokonítható.
A szép az szép. Ez tautologikus, azonban megcáfolhatatlan kijelentés. A szépség sokat változott a különböző történelmi és kultúrtörténeti korszakok ideje alatt, mindig más fogalmi és esztétikai rendszerhez kapcsolódott. A szépség szubjektív is. Állítólag. El Kazovszkij életműve egészében mégis az egyetemes szépség feltárására, megismerésére, elszenvedésére és reprezentálására törekedett. Vágya a mindenkori szépség megismerésére csontig hatol, aki látja őt ebben a küzdelemben, az beleborzong a lélek mélyéről felszabaduló sóvárgás intenzitásába és őszinteségébe. A művek nem erotikusak, de elfedhetetlenül és megcáfolhatatlanul érzékiek és elemiek. A galéria terében
megdermesztett és kifeszített pillanatok jelennek meg a táblaképeken, a lét és nemlét peremén, a színházi és a sivatagi nem-terekben.
A karakterek általában nemtelenek, időből és térből kiszakítottak. „Egy híd, egy forró betonút, / üríti zsebeit a nappal, / rendre kirakja mindenét. / Magad vagy a kataton alkonyatban” – kezdődik Pilinszky A szerelem sivataga című verse, amely jól rezonál a kiállítás képi és eszmei anyagával. Maga a költő és El Kazovszkij baráti viszonyt ápoltak, Pilinszky többször látogatója volt a képzőművész által rendszeresen megszervezett színházi, összművészeti előadásoknak, performanszoknak, azaz a Dzsan-panoptikumoknak. Forgács Évának, a művész monográfusának meghatározása szerint ezek az előadások „szerelmeslevelek voltak a performansz műfajában”. Az oeuvre egészéről is elmondható a teatralitás, a képek sokszor színházi díszleteket idéznek, gondolhatunk itt például az Asszamblázs I. Kis Galathea című munkára.
El Kazovszkij művészi hitvallása szerint minden kép alapvetően absztrakt, művészetét nem pszichológiai, hanem esztétikai alapon kell megközelíteni – ehhez az interpretációhoz remek teret és kiindulási pontot ad a Godot Galéria kiállítása.
A Bálványállítás – El Kazovszkij kiállítása a Godot Galériában tekinthető meg november 15-ig.
A borítóképen El Kazovszkij Sivatagi homokozó II. (1985) című festménye látható.
